Az én nyári dumpom valószínűleg egy lovas borítójú könyvvel kezdődne, ahogy vasárnap délután a kis szobában rávetül a fény, miközben az ajtó alatt beszökik a mennyei kajaillat. Susogó fűszálak a parkban, amik között sétálva egy pdf-et próbálok memorizálni, és minden bejárt körrel egyre jobban sikerül. Aztán beugrik még jópár elfogyasztott kockafánk is, hajaj, meg az az egy starbucksos jegeskávé, ami rossz ötlet volt, mert kis híján az őrületbe kergetett.
Egy fészekhintán feküdni egy magaslaton a vaksötét éjszakában, felettem a mozdulatlan tejút, hiszen én vándorlok folyamatosan a Föld színén. Szinte beleszédülök a tudatba, hogy porszem vagyok az örökkévalóságban. A lábam előtt, a lejtő alján fényes szaletli, emberek sutyorognak, mégis úgy érzem, mintha most az éghez, és nem hozzájuk lennék közelebb.
Hullócsillag egy bazinagy tábortűz felett, álmélkodó buksik mindenhol.
Egy (legendás) gól, mosogatás közben együtt örömködés a szülőkkel.
Az év első fagyija a park mellett, tapétavásárlási apropóval. Karamell és eper. Belenézni a jövőbe, és ábrándozni a múltban, de nem úgy, mint régen – okosabban, tapasztaltabban. Mert ami történt, az megtörtént, na.
Horrorsztorikat mesélni egy tömegszálláson ágyazás közben úgy, hogy fényes nappal is beleborzong az ember. Nevetni nagyokat kedves emberekkel, csak úgy, no strings attached.
Vasárnap reggel, munka előtt a kedvenc YouTuberemet nézni, ahogy egy űrhorroros játékot játszik, ami nem mellesleg nem is ijesztő.
Kint állni a járdán ebéd után, élvezni, ahogy a napsugarak játszanak a bőrömön, és talán nem égetnek meg. Forró napok, szép emlékek, érdekes videók (valamivel múlatni kellett az időt) és vidám bejelentések szintén ugyanezen a helyen.
Számítógépes játékot játszani a vihar közepén, aztán igazi profi fotósként villogni és guggolásból képeket csinálni a károkról a házban. Kijavítani a károkat szintén nagy menedzseri szakértelemmel, papuccsal az ablakpárkányon egyensúlyozva. Pókember.
A réten régi nyári zenéket meg epic nótákat hallgatni, miközben nagyon menőnek érzem magam. Barackot enni, amikor már más nem segít, és verset írni, amikor csak szükségét érzem.
Egy szó: vérdisznó. Na jó, még egy: dödölle.
Meg volt egy álláshirdetés, ami alapjában változtatta meg a hozzáállásomat.
Alkotás, ezerrel. Versek, weboldal, hímzéses/varrásos projektek dögivel, hogy elérjem egy nagy célomat, és magamnak készítsek ruhát végre. Ugyanez úgy, hogy közben a Barbie film megy mögöttem, és továbbra se értek semmit belőle, pedig már másodszor látom.
Éjszakába nyúló elmélkedés egy nagyon megkérdőjelezhető, de számomra nagyon fontos film mellett. A függöny lobog, sötét van a szobában, csak az olvasólámpa világít egy kissé. És ha már világítás, narancssárga naplemente mellett régi Beugró epizódokat nézni.
A Strong Enough című számra frufrut vágni. Énekelni, amikor nem is gondoltam volna, hogy fogok. Tudni nem tudok továbbra sem, de aki hallotta, még mind él.
Esőben filmezni egy terasz alól az ambiance megörökítéséhez, és magamba szívni a friss levegőt a jeges szellő ellenére is. Ugyanennek a terasznak a korlátján ülve hallgatni életem legkedvesebb számát, amikor a búcsú már közel. Nem szeretem a búcsúkat. Táncolni jobban szeretek.
Nézni egy marha jó filmet, amit mindenki szid, és sétálni a rakparton, az életről gondolkodva, meg arról, miért ilyen finom az étcsokis fagyi. Meg megint máshol képeket mutogatni az élményeimről, mellettem darazsak röhögcsélnek.
Újra kezembe venni a gyerekkori kedvenc könyvemet, és rájönni, hogy mennyire szeretek még mindig olvasni. Onnantól kezdve folyamatosan, minden nap és minden szabad percben olvasni, mert ez a cucc függőséget okoz.
Végül pedig egy notion oldalon terveket szőni az őszre, ami talán jobb lesz, mint eddig valaha. Vágjunk is bele!
0 megjegyzés